POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Kérdése, hozzászólása rávilágít arra, hogy Magyarország, bár rendkívül gazdag természetes vizekben, ezek a természetes vizek kiszolgáltatottak, hiszen ezeknek a vizeknek több mint 90 százaléka a határon túlról érkezik hozzánk.

A Tiszára vonatkozóan is valóban úgy van, ahogy ezt a képviselő úr elmondta, 2004 óta ismétlődően, rendszeresen, igen nagy mennyiségben érkezik kommunális hulladék a külföldi vízgyűjtő területekről. Valóban, ennek az alapvető oka az, hogy Romániában részben, Ukrajnában pedig gyakorlatilag semmilyen mértékben nem oldódott meg vagy nem került megoldásra a kommunális hulladék begyűjtése, a lakosság valóban az ártéren helyezi el ezeket a kommunális hulladékokat, és ezt az áradások rendszeresen áthozzák a határon. Egyfelől mindenképpen köszönet illeti azokat a szervezeteket, civileket, akik részt vesznek a hulladék begyűjtésében, de nyilvánvalóan nem ez a megoldása annak, hogy a hulladékot megfogjuk.

Éppen ezért a kormány az 1519/2018-as határozatával 1,3 millió forintnyi forrást biztosított ahhoz, hogy a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság és négy másik vízügyi igazgatóság fejlesztéseket valósítson meg, eszközöket vásároljon, és ezzel jelentősen csökkenteni tudjuk a hulladék továbbáramlását. A hulladékot tehát gyakorlatilag igyekeznek megfogni, illetve kivenni a Tisza területéről. Ez egy küzdelem egy haváriajellegű esemény ellen, de önmagában nem oldja meg azt a problémát, hogy magán a vízgyűjtő területen nem megoldott a hulladékszállítás.

A román és az ukrán partnerrel folyamatos az egyeztetés. Úgy tűnik, hogy Romániával kapcsolatban komoly előrelépések várhatóak, és ott valóban sikerül megfékezni magát az illegális hulladéklerakást. Ukrajnában a vízügyesekkel ugyan jó az együttműködés, de az ottani politikai helyzet nem mutat afelé, hogy rövid távon ez a probléma megoldódna. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu