MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót. Hát, nehezen tudnám elfogadni, azért ennél több konkrétumra lett volna szükség. Egyrészt az Európai Bizottságra fogni ezt a történetet, hát, könyörgöm, ha a magyar kormánynak jobb nemzetközi megítélése lenne az Európai Unióban, akkor talán érdemben tudna lobbizni az állattartók érdekében. És most kezdenek el kidolgozni egyfajta csomagot az ő megmentésükre? Hát, a problémák azért már nyáron bőven jelentkeztek, és érezhetők voltak ezek a jelzések, meg is érkeztek az önök irányában, ha más nem, akkor a részemről mindenképpen.
Illetve miért nem gondolkodnak el most már tényleg érdemben egyfajta nyugati modellen, ahol az állattarók szövetségben tudnak együtt dolgozni, az ő tulajdonukban van a feldolgozó üzem, az értékesítés? Az ilyen rendszerek sokkal ellenállóbbak az ilyen piaci válságokkal szemben is, ezt mindannyian jól tudjuk. Sajnos azt is, hogy miért nem segítik őket ebben a szövetkezésben. Azért, mert ahogy említettem már, konkrétan két piaci szereplőnek kiszolgáltatták a teljes ágazatot. Tehát nem tudom elfogadni. (Taps a Jobbik soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés