BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Szerintem ettől még én is rövidebb leszek.

Igen, az MSZP részéről is csak támogatni tudjuk ezt a törvénymódosítást vagy magát a rendelkezést, hogy hogyan próbálja a kormányzat ezt a több évtizedes hiányosságot pótolni úgy, hogy önhibájukon kívül nem juthattak hozzá ezek a tulajdonosok a kárpótláshoz.

Itt csak annyit szeretnék még ehhez elmondani, hogy én sem tartozom már a túl fiatal korosztályhoz, de el kell mondanom, hogy amikor a kárpótlásról beszélünk, mégiscsak egy zűrzavaros időszakról kell hogy emlékezzünk: volt, aki jogosan hozzájutott a tulajdonához, de volt nagyon sok károsultja még a kárpótlásnak is, és vannak hiányosságaink, több évtizedes hiányosságaink ezzel kapcsolatban, nemcsak a mostani kormányzatnak, hanem az előző kormányoknak is. Nagyon sokan elszenvedői voltak, és ez jól látszik ennél az ügynél is, hogy hogyan tudott maga a bürokrácia beavatkozni, akár a bíróságok. Ahogy a miniszter úr is elmondta, folyamatosan újrakezdődött és újrakezdődött ezeknek az ügyeknek a tárgyalása, vagy hogyan tudott beavatkozni, mondjuk, a spekuláció ezekbe az ügyekbe, amit láthattunk.

Én csak reménykedni tudok, hogy tényleg a következő egy évben pontot tudunk ennek az ügynek a végére tenni, és természetesen támogatni fogjuk a kezdeményezést. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu