DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszterelnök Úr! Itt vagyunk a negyedik hullám sűrűjében. Az elmúlt napokban, az elmúlt hetekben ismét ‑ ahogy a harmadik hullám idején is ‑ hazánk szégyenkezik azokkal az adatokkal, amiket látunk, hogy sajnos lakosságszám-arányosan hazánkban halnak meg a legtöbben a koronavírus-járványban. (Közbeszólás az ellenzék soraiból: Így van!)

Mindeközben, miniszterelnök úr, sokkolta a hír, azt gondolom, az egész országot ‑ pártállástól függetlenül ‑ múlt héten, amikor kiderült, hogy az Országos Kórházi Főigazgatóság ötmilliárd forint értékben semmisített meg PCR-teszteket. Tudja, miniszterelnök úr, ezek azok a tesztek, amelyek a lehető legnagyobb biztonsággal állapítják meg valakiről, hogy beteg‑e vagy nem.

A beszerzési árakat úgy általában ismerve ‑ természetesen ezt is titkolják jelen esetben ‑ ez mintegy egymillió tesztet jelenthet.

(14.00)

Tudja, miniszterelnök úr, ma egy átlag magyar állampolgár kétféleképpen juthat PCR-teszthez. Az egyik az, hogyha tüneteket produkál, beteg, szól az orvosának, az küldi a mentőt, és ha szerencséje van, néhány napon belül, ha nem, akkor betegen otthon várja, hogy sok napon belül megérkezzen a mentő és levegye a tesztet. Ez különösen Pest megyében egyébként egészen brutálisan hosszú időt jelent. A másik lehetőség, hogy fogja magát, saját pénzen elmegy, és 15-20 ezer forint/főért PCR-tesztet csináltat. Ez egy négyfős családnak, nem olyan nehéz kiszámolni, 80 ezer forintot jelent.

A miniszterelnök úr tudja a legjobban, hogy vannak olyan szituációk, akár utazás, akár valamilyen szolgáltatás igénybevétele vagy akár egészségügyi szolgáltatás igénybevétele, amikor ezt kötelezően előírják.

Mondja meg őszintén, miniszterelnök úr: ön normális dolognak tartja, hogy egymilliószámra semmisítenek meg PCR-teszteket, ahelyett, hogy ingyenesen odaadnák legalább az oktatási intézményeknek vagy legalább azoknak az embereknek, akiknek valamilyen szabály vagy jogszabály írja elő, hogy ezt végeztessék el? (Az elnök megkocogtatja a csengőt.) Várom a válaszát. (Taps az ellenzék soraiban.)

Forrás: parlament.hu