DR. SZTÁRAY PÉTER ANDRÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Elnök úr, köszönöm szépen. Tisztelt képviselő asszonynak szeretném elmondani, hogy a kormány keleti nyitás politikája valóban az egyik pillére a gazdaságfejlesztésnek. Kiemelt figyelmet fordítunk erre, és ezen belül is az ázsiai régió országai meghatározó szerepet játszanak a gazdaságfejlesztésben. A befektetésösztönzés terén az elmúlt évek számos eredményt is hoztak már, a dél-koreai beruházások ugrásszerűen megnőttek, és emellett Kína az a másik ráció, amely a legfontosabb kelet-közép-európai beruházási célországgá tette Magyarországot.

Kína Magyarország ötödik legjelentősebb kereskedelmi partnere és a második legfontosabb importforrása volt 2020-ban. Ráadásul a projektek összesen mintegy 660 millió euró befektetési volument képviseltek, és közel 2200 új munkahelyet hoznak létre. Tehát, ahogy képviselő asszony is említette, valóban, ezek a befektetések nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a gazdaságunk fejlődjön, és a térségek Magyarországon belül megerősödjenek.

Ahogy ön is bemutatta, ezen beruházásokból számos Miskolcon és környékén valósult meg. Örömmel jelzem, hogy a kilátások a jövőre nézve is nagyon ígéretesek. A befektetésösztönzési rendszerünk jelenleg 17 aktív, döntés előtti, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei telephelyet vizsgáló projektet kezelnek. Amennyiben a tárgyalási folyamatok végét követően a jelenleg ismert paraméterekkel valósulnak meg ezek a projektek, a beruházások révén összesen 4700 új munkahely jöhet létre, és mintegy másfél milliárd eurónyi pénz kerül befektetésre. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei telephelyek iránt kiemelt érdeklődés mutatkozik, és ez a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk enyhítését is szolgálja. A kormány a jövőben is hozzá fog járulni ezen befektetésekhez. Nagyon köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu