KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm a lehetőséget. Tisztelt Ház! A kérdés címében gyakorlatilag benne foglaltatik minden, amit szeretnék elmondani ebben a két percben: „Miért csak 3 százalékkal emelik januárban a nyugdíjakat, amikor az egekben az infláció?”

A bérek, hála istennek, úgy alakultak az elmúlt években, hogy mutattak egy dinamikus növekedést. Ez dicséretes. De a bérektől radikálisan leszakadtak a nyugdíjak az elmúlt években. Többször hangot adtam abbéli álláspontomnak itt az Országgyűlésben, hogy elhibázottnak tartom az inflációkövető nyugdíjemelés technikáját, mert ez nem jelent mást, mint a bérek befagyasztását. Csak annyival emelik meg a nyugdíjakat januárban, mint amennyi a tervezett infláció mértéke, gyakorlatilag mindig kullogtak az események után; még akkor is, ha időközben valamiféle kiigazításra került sor, mint ebben az évben júliusban, illetve novemberben.

Nézzük, hogy állunk a nyugdíjasszegénységet illetően az országban! 520 ezer olyan nyugdíjas ember van, akinek a nyugdíja még a 100 ezer forintot sem éri el úgy, hogy 105 ezer forint volt az egyszemélyes nyugdíjasháztartás megélhetési minimuma a KSH szerint. De nézzük a szegénység mélységét, amely azt méri, hogy a társadalom egészétől a leszakadók milyen távolságra vannak: nos, az elmúlt tíz évben ez négyszeresére nőtt. Ha minden úgy marad, ahogy eddig volt, akkor azt lehet prognosztizálni, hogy a bérektől még radikálisabban le fognak szakadni a nyugdíjak, azt lehet prognosztizálni, hogy a szegények száma dinamikusan fog nőni a nyugdíjas-társadalomban.

Éppen ezért kérdezem, lesz‑e legalább 5 százalékos nyugdíjemelés januárban. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu