DR. SIMICSKÓ ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kérdésem arra vonatkozik, hogy valóban hogyan érinti a budapesti vasútfejlesztés, a déli körvasút megépítése az Újbudán élő állampolgárokat, hiszen aktuális a kérdés. Sokan megkerestek, civil egyesület is létrejött Újbudán OPÉK néven. Nagyon sokan aggódnak azért, mert a bővítéssel, úgy vélik, esetleg káros zajhatás éri őket, és a megszokott életmódjuk, életvitelük negatív irányba változik.
És azért fordultam az ITM-hez és önhöz, államtitkár úr, hogy adjunk megnyugtató választ elsősorban a Hamzsabégi úton élőknek, akik közvetlenül a vasút mellett élnek, hogy ez a bővítés, illetve ezt követően várható időn belül mikor számíthatunk arra, hogy a déli körvasút megépülhet, amely jelentősen csökkentheti a teherforgalmat. Viszont a vasút egy nagyon fontos közlekedési eszköz, óriási lehetőségek rejlenek benne, és valóban, minél több állomáshely kell, minél korszerűbb szerelvények kellenek ahhoz, hogy a budapesti és az újbudai emberek eljuthassanak A-ból B-be.
Tisztelt Államtitkár Úr! A déli körvasút fejlesztése már elkezdődött, a déli összekötő vasúti híd átépítése és bővítése jelenleg is folyamatban van. Ez egy komplex beruházás, több ezer embert érint közvetlenül is, és olyan értesüléseink vannak, hogy a zajvédő fal a legmodernebb eszközökkel és anyagból épül majd meg. Hogy áll ez jelenleg? Illetve mire számíthatnak a XI. kerületi polgárok a Budapestet elkerülő vasútvonal, a V0 megépülése kapcsán? Válaszát előre is köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés