DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Először is arra szeretnék reagálni, hogy nem szavazzák meg a miniszterelnököt a mai napon. Abból a szempontból nem meglepő, hogy mégiscsak egy ellenzéki pártról van szó, viszont az indoklással azért erőteljesen szeretnék vitatkozni. Úgy fogalmazott ön, hogy az elmúlt 12 év ‑ ha jól idézem ‑ látszatintézkedések sorozata.
Nézze, amikor ez a kormány megkezdte a munkáját, akkor romokból kellett újra erős gazdaságot építeni, és alapelveket kellett újra helyreállítani. Például azt az alapelvet, hogy a legfontosabb döntéseket mi magunk, mi, magyarok hozzuk, ne pedig máshol szülessenek döntések rólunk. Utalok itt az IMF-re vagy arra, hogy a baloldal folyamatosan jogköröket adott volna át. Azt az alapelvet is helyre kellett állítani, hogy sokkal jobban megérje Magyarországon munkából élni, mintsem segélyből. Azt az alapelvet is helyre kellett állítani, hogy a külhoni magyar nemzettársaink számíthatnak a kormány támogatására.
Ami az eredményeket illeti, nem feltételezem, hogy az ön figyelmét elkerülte, de ha ön azt mondja, hogy látszatintézkedésekről van szó, akkor pár dolgot azért itt említsünk meg a tények talaján.
Ami a családtámogatásokat illeti, utalt itt a demog-ráfiai helyzetre. Soha nem volt olyan sokszínű a magyar családtámogatási rendszer, mint ezekben az években. Folyamatosan bővítettük a családtámogatási rendszert. Amikor megkezdtük a munkát, akkor semmi nem volt. Devizahitelek voltak, azt meg nem nevezném családtámogatási rendszernek. Ha ezen intézkedések következményét nézzük, akkor ön is nagyon jól tudja, hogy a gyermekvállalási hajlandóság javult Magyarországon. (Dúró Dóra: Mennyi a termékenység?) Ezeknek… (Közbeszólás a Mi Hazánk soraiból: A cigányoknál.) Ezeknek… (Az elnök csenget.) Ne haragudjon, képviselő úr, én is meghallgattam az önök felszólalását.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés