MENCZER TAMÁS külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Azt tette a Külügyminisztérium, ami a feladata, amire a válaszom elején utaltam is ‑ sajnálom, hogy ez az ön számára nem kielégítő ‑, mi a jövőben is úgy fogunk eljárni, ahogyan azt a magyar érdek, illetve a nemzetbiztonsági kérdések megkövetelik.
Ugyanakkor, ha megengedi, újra felhívnám a figyelmet arra ‑ és kérem, hogy ha van módja, járjon el a pártján belül ‑, hogy se fegyverszállítást ne szorgalmazzanak, se pedig olyan gazdasági akciókat és szankciókat ne támogasson a baloldal, amely a magyar gazdaságot és a biztos magyar energiaellátást romba döntené.
Még valami, ha már magyar érdek, így zárásul: kérem, hogy azzal kapcsolatban is járjon el, hogy külhoni magyarokkal szemben a Momentum ne lépjen fel. Hogyha ezeket meg tudnák tenni, itt hármat én is felsoroltam, akkor végre egyszer hitelesen léphetnének fel a magyar érdek védelmében, addig ez nincs így. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés