ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! A Nemzeti Választási Bizottság tagjait és póttagjait az Országgyűlés a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával választja meg. Az indítványhoz módosító javaslat nem nyújtható be. A jelöltek megválasztásáról az Országgyűlés egy szavazással dönt.
Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, megválasztja‑e a Nemzeti Választási Bizottság tagjait és póttagjait a köztársasági elnök asszony javaslata szerint. Kérem, most szavazzanak a minősített többség szabályai szerint! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a Nemzeti Választási Bizottság tagjait és póttagjait 141 igen szavazattal, 37 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül megválasztotta. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Tisztelt Ház! Most az ünnepélyes eskütétel következik. Felkérem a Nemzeti Választási Bizottság imént megválasztott tagjait és póttagjait, szíveskedjenek az ülésterem közepére fáradni és tegyék le az esküt.
Felkérem Szűcs Lajos jegyző urat, hogy majd olvassa elő az eskü szövegét, az ülésteremben tartózkodókat pedig arra kérem, hogy szokásainknak megfelelően felállva hallgassák meg azt. (A teremben lévők felállnak. ‑ A Nemzeti Választási Bizottság megválasztott tagjai és póttagjai a terem közepére lépnek. ‑ Dr. Szűcs Lajos előolvassa az eskü szövegét.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés