DR. TAKÁCS PÉTER belügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Dudás képviselő úr szavaira reagálnék, de sajnos ő már távozott időközben, de azért ezt megteszem.
Először is köszönöm a képviselőcsoportoknak a szakmai alapon nyugvó támogatását. Tájékoztatásként elmondanám, hogy prevencióra az elmúlt kormányzati időszakban részben uniós, részben hazai forrásból 13 milliárd forint nagyságrendű összeget költött Magyarország Kormánya. Külön foglalkoztunk a felzárkóztatásra szoruló települések iskolai programjával. Ezt 2016-tól kezdődően több ciklusban folyamatosan az EMMI-n keresztül a Magyar Addiktológiai Társaság vezetésével megtesszük.
A prevenció fontosságát pedig nem győzzük hangsúlyozni. A későbbiekben a Belügyminisztérium holisztikus szemléletben, valamennyi függőséget együttesen kezelve, tehát a legmodernebb nemzetközi trendeknek megfelelően együtt kezelné prevenciós, népegészségügyi szempontból a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a drogfogyasztás és egyéb szenvedélybetegségek zavarait. Erre tudunk mi is ígéretet tenni. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés