KOMJÁTHI IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Rétvári Bence államtitkár úrnak mondanám, hogy szakmailag fontos lenne a szociális ellátásoknál használt vetítési alap bevezetése és leválasztása a nyugdíjminimumról, már csak azért is, mert az ön által is említett nevelőszülők kapnak egy nevelési díjat. Azt mondja, hogy a nevelési díj legalacsonyabb összege gyermekenként, fiatal felnőttként az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 120 százaléka ‑ ez jelen pillanatban 34 200 forint.
Arra lennék kíváncsi, hogy ha egy új vetítési alap kerülne bevezetésre, akkor ez a 34 200 forint mennyiben módosulna, mert jelen pillanatban ez az összeg olyan brutálisan elinflálódott, hogy ez már gyakorlatilag semmire nem elég, márpedig ez a nevelési díj a gyermek, fiatal felnőtt élelmezésére, ruházkodására, tankönyvére, tanszerére, a tanulmányai végzéséhez és munkavégzéshez szükséges egyéb eszközökre, a gyermek, fiatal felnőtt költőpénzére, egészségügyi ellátásra fordítható, a nevelőszülőt megillető családi pótlékkal együtt.
Ezért lenne fontos tudni azt, hogy akkor lesz‑e egy ilyen új vetítési alap, és az konkrétan mit is tartalmaz és mennyi lenne, mert látható, hogy a nevelőszülők segítségre szorulnának ebben a kérdésben is. Megtisztel, államtitkár úr, ha erre tud nekem válaszolni. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés