TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm, elnök úr. Az előző hozzászólásom végén az a szokatlan élmény ért, hogy a kormánypárti padsorokból megtapsoltak, és azt hiszem, hogy ezt gúny és irónia nélkül tették. Ezt azzal sikerült elérni, hogy a katolikus egyház katekizmusából olvastam fel, és ezen a drámai csúcsponton abba is hagytam a felszólalást. De erre visszautalva, akkor, ha megtapsolják egyetértőleg, és tényleg vallják azt, hogy a közhatalomnak mindenki számára hozzáférhetővé kell tennie azt, amire valóban az emberi élethez szüksége van, az élelmet, a ruházatot, az egészséget, a munkát, a nevelést, a kultúrát, a megfelelő tájékoztatást, a családalapítás jogát, és így tovább, és hogy a tekintély tisztességes eszközökkel biztonságot nyújt mind a társadalom, mind a tagjai számára, akkor ezt jól értem‑e, jól értelmezem‑e úgy, hogy önök vissza fogják vonni a 13. §-t, ami nyilvánvalóan éles ellentétben áll ezzel a katekizmussal? Erre a kérdésre, amit már Jámbor András és jómagam is feltettünk néhányszor, nem kapjuk meg a választ.
A 13. § a 4. oldalán a törvényjavaslatnak, hogy az egyén szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős, és így tovább, tehát a rész, amit leginkább és elsősorban problematizálunk. Tehát következtethetek‑e ebből a támogató tapsból, az egyház katekizmusával való egyetértésből arra, hogy akkor ennek megfelelő politikát fognak megvalósítani különösen kereszténydemokrata néppárti kollégáink itt a következő időszakban, és tudunk‑e Rétvári Bencével abban partnerek lenni, hogy egy közös módosítóval visszavonjuk ezt a 13. §-t? Mert ebben az esetben egyébként haza is mehetünk tulajdonképpen, nekünk most ez a legfontosabb célunk ebben a vitában. Köszönöm szépen. Kíváncsian várom a válaszát.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés