DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Mint ismeretes, 2020-ban a saját adóbevételeik elvonásával eret vágott a kormány az önkormányzatokon, s a kivéreztetésük azóta is zajlik, de a végső döfést most fogják megkapni, s ha nem kapnak azonnali állami segítséget, akkor a tömeges csőd nem lesz elkerülhető. Az energiaár-emelkedések elleni védelem alóli kikerülése az önkormányzatoknak a működésképtelenség és az eladósodás felé sodorja őket. Az önkormányzatok is végső menedéket szeretnének, ehelyett szőnyegbombázást kapnak: az állam nem a terhekből, hanem a bevételekből vállalt át, így számottevő saját adóbevétel híján a kötött normatívák a működéshez és a kötelező feladatok ellátásához sem elegendőek, nemhogy a sokszorosára rúgó rezsiköltségekre.

Éppen ezért a közvilágítást és legalább az önkormányzati fenntartású nevelési-oktatási intézmények fenntartásának költségeit vállalja át az állam, ellenkező esetben ezek a feladatok forrás hiányában nem lesznek ellátva. Állami segítség vagy teherátvállalás híján az intézmények bezárása következik, ami a helyben élők komfortérzetét fogja rontani, de akár a közbiztonságra is rányomhatja a negatív bélyegét. A „Magyar falu” program keretén belül lehessen pályázni fűtés-korszerűsítésre, energiahatékony készülékek beszerzésére, saját energiaellátás megvalósítására például napelem-rendszerekkel, valamint ez esetben az önkormányzatok soron kívül csatlakozhassanak az elektromos hálózatra. Van olyan önkormányzat, amely az idei év eleji gázárhoz képest jövő január 1-jétől több mint 30-szoros áron kapna gáz, ami, azt gondoljuk, egész egyszerűen kifizethetetlen. Elengedhetetlen, hogy az önkormányzatok is hatósági áron vásárolhassák a tűzifát.

Kérdésem tehát, hogy a fentebb felsoroltakból tervez‑e valamit átvállalni a kormány az önkormányzatoktól, vagy van‑e más terve azok mielőbbi megsegítésére. Köszönöm szépen. (Taps a Mi Hazánk soraiban.)

Forrás: parlament.hu