NYITRAI ZSOLT (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen a szót és a lehetőséget. Kétperces hozzászólásomat az LMP képviselőjének a beszéde indukálta. Hogyha már vízről beszélünk és a zöldügyekről beszélünk, környezetvédelemről, természetvédelemről, ha úgy tetszik: teremtésvédelemről beszélünk, akkor mindenféleképpen fontos hangsúlyozni ezen a ponton is, hogy Magyarország Kormánya a közéleti munkát a párbeszédre alapozza.

Ezen a területen is megkérdeztük az emberek véleményét, egy online zöldkonzultációt indítottunk nem is olyan régen, amelynek a címe: „Magyarország zöld úton jár!” Ez egy évvel ezelőtt volt, és ebben több mint 70 ezer polgártársunk mondta el a véleményét. Hangsúlyozom itt, a magyar Országgyűlésben, hogy a kormányzat által indított konzultációk sosem maradnak következmények nélkül, azokat mindig követi egy kormányzati vagy egy országgyűlési döntés. Azt gondolom, így volt, így van és így lesz ez a zöldügyek tekintetében is.

Ezen napirendnél is kimondhatjuk, hogy Magyarország Kormánya az ‑ az ellenzékkel ellentétben ‑, amely nemcsak beszél a környezetvédelemről és a zöldügyekről, hanem konkrétan intézkedéseket és döntéseket is hoz ebben a témakörben. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu