RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ha megnézzük, hogy terrortámadásban hányan haltak meg az Európai Unióban, azt láthatjuk, hogy több mint kétezer ember veszítette az életét. A legfiatalabb áldozat egyéves volt, a legidősebb kilencven éves. Az áldozatok 91 százaléka az iszlám dzsihád következtében halt meg, az áldozatok 20 százaléka pedig öngyilkos merényletben. Spanyolország és Franciaország az, ahol a legtöbb áldozatát szedte a terrorizmus Európán belül.
Ezzel szemben mit mond Karácsony Gergely? Meggyőződésünk, hogy egy sokszínű, különböző kulturális tulajdonságokkal és háttérrel rendelkező közösség erősíti és előreviszi Magyarországot ‑ így beszélt Karácsony Gergely bevándorláspárti politikusként. Tordai Bence elmondta, hogy a déli határon épített kerítés értelmetlen, embertelen és pazarlóan drága. Ehhez képest ez a kerítés az, ami a tavalyi esztendőben egy debrecennyi és szombathelynyi lakosságszámú illegális határátlépési kísérletet hiúsított meg. Gyurcsány Ferenc pedig azt mondta, hogy Magyarországnak kifejezetten javára válna, ha befogadná a bevándorlókat.
A magyar baloldal ‑ sajnos ugyanúgy, mint Brüsszel ‑ bevándorláspárti, mivel külföldről fizetik őket. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés