DR. GURMAI ZITA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Az Orbán-kormány a hatóságokat, így a fogyasztóvédelmet is rendre politikai fegyelmezőeszközként használja, vagy legalábbis kívülről így tűnik a véletlenek különös egybeesése miatt, mert a kormány számára nem szimpatikus cégek néha egészen véletlenül, hirtelen kapnak egy kis vizsgálatot, egy kis ellenőrzést, csak hogy érezzék a törődést. Ilyen véletlen egybeesés lehet például az, hogy több száz milliós bírsággal kínáltak meg egy légitársaságot, miután annak elnöke a maga bárdolatlan módján ugyan, de indokolhatóan kritizálta a szektorra kivetett különadó létét. (Nacsa Lőrinc: Védi a Ryanairt! ‑ Az elnök csenget.) Csendben jegyzem meg, hogy ezt a több száz milliós fogyasztóvédelmi bírságot mi, fogyasztók fizetjük majd meg, szóval, nagyon nem lettünk „megfogyasztóvédve”. Ellenben a NER-barát vállalkozások és az Orbán-kormány éppen kedvenc külföldi vállalatai valahogy mindig megússzák a hatósági eljárásokat, vagy olyan alacsony összegű bírságot kapnak, amit kacagva fizetnek ki.

Friss példa a visszaeső szabálysértő ázsiai vállalat, amely a Fidesz akkumulátorgyár-fétisének részeként tevékenykedik hazánkban. Na, ott rendszeresen bírságolnak, ráadásul ugyanazért vagy hasonló kifogásért, csak olyan piti összegekkel, amelyek mikroszkopikusak a több tíz milliárdos állami támogatáshoz képest.

De találunk számos más példát, amikor a fogyasztóvédelem vagy más hatóság nem töri össze magát a büntetések kiosztásában, ha a párthoz vagy a kormányhoz közeli vállalkozásokról van szó. Kíváncsi vagyok például, hogy valóban kirónak‑e majd fogyasztóvédelmi vagy akármilyen bírságot arra a fideszes-KDNP-s polgármester-vállalkozóra, aki új és izgalmas élményként lombkoronasétányt ígér az odalátogatóknak, de nem tudja teljesíteni az objektum nevében rejlő ígéretet, mert ahogy a sétányon sétálók néznék a látvány látványát, igazából egy fatákolmányon találják magukat a 4 hektáros pusztaságban, lomb meg sehol. Persze, hogy nem kap bírságot, ez nem ügy, lépjünk tovább, nincs itt semmi tennivaló, látnivaló pláne, szó szerint nincs. Pedig a hatóságoknak, így a fogyasztóvédelemnek a politikától teljesen független dolognak kell lennie, amelynek alapvető célja a magyar állampolgárok védelme. (Dr. Szeberényi Gyula Tamás a képviselőtársaival egyeztet. ‑ Az elnök csenget.)

Forrás: parlament.hu