DR. LATORCAI CSABA, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Nyugodtan mondhatjuk: ismét lebuktatta magát a dollárbaloldal, hogy nekik valóban semmi sem drága. Valóban, úgy néz ki, hogy a Soros-dollárokért cserébe következetesen a nemzeti érdekek ellen dolgoznak. Gyurcsány Ferenc második őszödi beszédével nyíltan bevallotta, hogy sokan dolgoznak, hogy Magyarország ne kapja meg az uniós forrásokat, és ahogy képviselő úr is említette, a legutóbbi árnyékkormányinfón valóban hazafias kötelességének nevezte Molnár Csaba, a DK európai parlamenti képviselője, hogy ártson a magyar embereknek, a magyar vállalkozásoknak, és ne kapják meg a magyar emberek és a magyar vállalkozások a jog szerint járó európai uniós forrásokat.
Milyen hazafiság az, ami a magyar érdekek, a magyar emberek elleni harcot jelenti? Képviselő hölgyek és urak, ez nem hazafiság, hanem politikai értelemben vett hazaárulás. Nem Jézus Krisztushoz kellene magát és a Demokratikus Koalíciót hasonlítania a párt elnökének, hanem Júdáshoz, csak itt nem ezüstpénz van, hanem dollár. Gyurcsány Ferenc és elvtársai nem hazafiak, mert a hazafi szereti a hazáját, Magyarországért él, Magyarországért dolgozik és nem ellensége a saját népének.
Tisztelt Ház! A szentatya hétvégi látogatása sokunknak örömöt csempészett a szívébe, szavai pedig intelemül kell hogy szolgáljanak mindannyiunk számára. És ha nyitott füllel hallgattuk, akkor azt is hallhattuk, hogy a nemzetek felettiség az ideológiai gyarmatosítás alantas útja, tehát az erőltetett és elvont nemzetek felettiség ‑ amit, jelzem, az európai baloldal tűzött zászlajára és mint szuverenitásvita minden európai uniós vitánk mélyén ott húzódik (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), és természetesen nem engedünk belőle ‑ az ideológiai gyarmatosítás útja. Nem, Magyarország Kormánya nem fogja engedni, hogy Magyarország gyarmattá váljon! (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés