ÁGH PÉTER építési és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm a kérdését. A helyzet bonyolultságát jól mutatja, hogy bár az Építési és Közlekedési Minisztériumtól várja a választ, de a kormányzati felelős az Agrárminisztérium. Természetesen igyekszem röviden pontos és korrekt tájékoztatást adni önnek.

Egy olyan eseménysorról beszélünk, amely sajnos érdemi kockázatot jelent a közlekedőkre nézve, főleg az évnek ebben a szakában. Az eddigi helyzet nem volt egyértelmű, félreértésekre adott okot, illetve lehetőséget biztosított a felelősség áthárítására.

Az új szabályozás tisztázza azon eseteket, amikor a vadásztársaság számára felróható a vadakkal összefüggő károkozás. A korábbi szabályozás ugyanis lehetőséget adott a felelősség el-, illetve megkerülésére minden szereplő részéről. (Dr. Lukács László György: Szinte már kizárt…) A mostani szabályozásban erre kevesebb lehetőség lesz, hiszen egyértelműen rögzítésre kerülnek azon körülmények, amely esetekben az egyes szereplőknek felróható az esemény. Ezen elvek mentén került definiálásra ez a szabályozás. Köszönöm a lehetőséget. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu