VITÁLYOS ESZTER (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Rendkívül megtisztelő, hogy több mint egy éve láthatom el a Pilis-Dunakanyar településeinek képviseletét itt az Országgyűlésben. 17 településünk van a Pilis-Dunakanyarban, amelyekből 11 az, amelyik ötezer fő lélekszám alatti település. Ebből az adatból is, azt gondolom, hogy jól látszik, hogy mekkora jelentősége van a mi életünkben a „Magyar falu” programnak.
A „Magyar falu” program 2019-es indulása óta több mint 130 nyertes pályázatot gyűjtöttek a településeink, több mint 2,3 milliárd forint összegben hajthattak végre alapinfrastruktúra-fejlesztéseket, különböző utcafelújításokat, járdafelújításokat, kerékpárutakat építettek, faluházak újultak meg, óvoda- és iskolaépületek, valamint orvosi rendelők, beszereztek tanya- és falugondnoki buszokat, közösségi tereket alakítottak ki, testnevelési és sportinfrastruktúrát fejlesztettek, szolgálati lakások kialakítását támogatták.
2020 óta a falusi civil szervezetek számára is írt ki pályázatokat a Miniszterelnökség. Ebben 42 darab nyertes pályázatunk született, több mint 130 millió forint összegben. A kistelepüléseken működő önkéntesek, tűzoltó-egyesületek, polgárőrök, sportegyesületek használták fel az elnyert támogatásokat.
Én azt gondolom, hogy az eddig felsoroltakból nagyon jól látszik az, hogy milyen fontos számunkra a „Magyar falu” program, ezért tisztelettel azt szeretném kérdezni öntől, államtitkár úr, hogy mit tesz a kormány a jövőben a Pilis-Dunakanyar és az ország kistelepüléseiért. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés