DR. RÉPÁSSY RÓBERT igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány minden jó javaslatot támogat. Önök valóban több javaslatot is tettek már, s volt olyan, amit tudtunk támogatni, és volt, amit nem. Mindig érdemben vizsgálja meg a kormány, hogy egy-egy javaslat a kormány politikájába illeszkedik‑e, vagy sem.
Amiről ön egy felsorolást mondott, hogy milyen javaslatokat tett, azok számomra azt jelentik, hogy a kormány jól döntött. Ezekben az ügyekben meghozta a szükséges döntést a kormány. De azért engedje meg, hogy felhívjam a figyelmét arra, hogy például a végrehajtói ügyekben titkos nyomozás folyt, tehát nem önök tárták föl, hanem valójában a rendőrség tárta föl ezt az ügyet, még akkor is, ha önök is szorgalmazták ennek az ügynek a feltárását.
Amit az európai uniós politikáról mondott, azzal kapcsolatban azt tudom mondani, hogy a kormányoldal is úgy látja, hogy Brüsszelben változás kell. Örülök annak, ha önök is támogatják, hogy Brüsszelben változásnak kell bekövetkeznie. Erről fognak szólni a következő hónapok és az európai uniós parlamenti választások. Reméljük, hogy olyan brüsszeli vezetés lesz a jövőben, amely az országok, a tagállamok szuverenitását nagyobb tiszteletben tartja, mert a kormány kiáll Magyarország nemzeti szuverenitása mellett. Ezért is támogatjuk azt, hogy Brüsszelben mielőbb változásnak kell bekövetkeznie. Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés