DR. BRENNER KOLOMAN (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterhelyettes Úr! Válaszát nem tudom elfogadni, hiszen az, hogy a fideszes egypárti túlhatalom megszállta a magyar államhatalmat 14 év alatt, és ezek után ön még a hatalom megosztására hivatkozik, hogy is mondjam, hát, jogfilozófiai szempontból is szerintem egy nagyon érdekes történet lesz majd, amikor a későbbi korok levéltárosai ezt a jegyzőkönyvet tanulmányozzák a mi kis jelenlegi beszélgetésünkről.
Azt pedig, hogy ki vizsgálja az ügyészeket és a legfőbb ügyészt, aki a Fidesz-alapító Polt Péter, szerintem jó lenne már megválaszolnia őszintén.
Az pedig, hogy a politikai felelősség ebben a hangfelvétel által bizonyított ügyben nyilvánvalóan kiterjed nemcsak Rogán miniszter úrra, hanem Orbán Viktor miniszterelnök úrra is, ez pedig kétségtelen.
Válaszát nem tudom elfogadni. (Dr. Lukács László György tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés