KUNHALMI ÁGNES (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! 2006-ban egy gyermek esetében 116 százalékkal, két gyermek esetében csaknem 95 százalékkal emeltük a családi pótlék összegét.
Hivatalban lévő kormánytag azt mondja, hogy univerzális juttatás emelésével nem lehet mindenkinek jót tenni ‑ hát, ez elég furcsa. De visszatérve az eredeti dologhoz, mert az MTVA-ban, a Hír TV-ben, a Megafonban nem fogják hallani azokat az eseteket, más újságot meg önök nem olvasnak el saját állításuk szerint: sok mindent tettek, elmondta Hornung Ágnes is, de muszáj megvédeni ezeket a gyerekeket, önnek mondom.
Balavány György 2020. VIII. 25-én a 24.hu-n egy összefoglalót írt, tudnia kell önnek, mert önnek van módja cselekedni. „Elkaptuk az orrunkat, próbáltuk elhúzni a szánkat. Úgy fejbe vágott egy fadarabbal, hogy besírtam, egy másik sráccal meg azt csinálta, hogy kiöntött több vödör vizet a folyosóra, egyet rá, és úgy kellett felmosnia. Csak szólt, és már ütött is, felhúztam a kezem, de hiába” ‑ mondja akadozó hangon egy fiatal fiú Kalocsáról. (Szabó Timea: Erről miért nem beszéltek?)
„Valóban rendszeresek a durva lelki és fizikai bántalmazások. És a helyzet csak romlik.” ‑ állítja az egyik kalocsai gyermekvédelmi szakember, nevezzük Józsefnek. „Nem mindig konkrét verésről van szó” ‑ mondja egy volt nevelő, legyen a neve Anna.
(17.40)
Előfordul, hogy az ideges felnőtt csak alázgatja a gyerekeket: „Húzd le utánam a vécét, és keféld is le, de rendesen”! Mi az, ami ebből bizonyítható az állam részére, vagy a rendőrségnek? Hogy egy gyerek lehúzta a vécét. Csak ez jut el az állami ellátórendszerhez, asszonyom! Tehát sokat tesz, elfogadom, de kérem, baj van, óriási baj van, annál is nagyobb baj van.
Ezek a gyerekek másra nem számíthatnak, mint az ellenzékre, ha felemeli a hangját, a szabad megmaradt sajtóra, ami még ebben az országban van, egy picike, és asszonyom, önre, aki cselekvési helyzetben van. Győzze meg a miniszterelnököt, könyörgöm! Köszönöm. (Taps a Párbeszéd és a DK soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés