SÜLI JÁNOS (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterhelyettes Úr! Nagy örömömre szolgál, hogy VI. hó 6-án átadásra került a Paks és Kalocsa térségét összekötő új Duna-híd. Ez a 20. híd a Duna főágán Magyarországon. Ez egy olyan létesítmény, ami nem az atomerőmű megépítéséhez szükséges, de a Duna túloldalán élők a Duna által el voltak vágva az erőmű építésének lehetőségétől, illetve el voltak vágva a 6-os autópályától. Ezért nagyon fontos, hogy ez a létesítmény átadásra került, ez egy 946 méter hosszú, korszerű, ferde kábeles, új híd. Ennek a forgalomba helyezése is megtörtént, gyakorlatilag arról számolhatunk be, hogy az elmúlt napokban nagyobb forgalom volt rajta, mint az M7-esen, hisz beindult egy helyi turisztikai látványosság.

Az a köszönet is elhangzik részemről, hogy’15-ben ígérte meg először a kormányzat, hogy meg fogja építeni ezt a hidat, hogy az erőműhöz kapcsolódva direktben át tudjanak járni a Kalocsa környékiek, ezt utána kormányhatározat követte. Mi köszönjük a kormány, Lázár miniszter úr és munkatársai munkáját, annak a 800 embernek, aki részt vett a tervezésben, engedélyezésben, kivitelezésben. Ez jó minőségben elkészült a kapcsolódó úthálózattal együtt, és összekötötte azt a két térséget, amely Tolna vármegye és Bács-Kiskun vármegye 99 településéből álló régiója, amit eddig is próbáltunk már fejleszteni a Közép-Duna Menti Fejlesztési Tanács kezelésében. Köszönet az eddigi fejlesztési lehetőségekért.

Azt kérdezem, hogy ezt a logisztikailag, turisztikailag és iparpolitikailag egybetartozó területet hogyan fejlesztjük tovább. Köszönöm, és várom a miniszterhelyettes úr válaszát. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu