CSÁRDI ANTAL (LMP): Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterhelyettes Úr! A helyzet ennél sokkal rosszabb, mert készséggel elhiszem, hogy a hatóság kiment, beleszagolt a levegőbe, és „ez nem büdös” megállapítással hazamentek, de én rendelkezem egy olyan akkreditált laboratórium által végzett vizsgálattal, amely az ön állításait cáfolja. Ha ön nem találkozott olyan észrevétellel, amelyben nehezményezték ennek a rekultivációnak a folyamatát, akkor javaslom önnek, hogy október 8-án jöjjön el Pusztavámra, hiszen az a cég, amely ezt a rekultivációt ‑ idézőjelben ‑ végzi, közmeghallgatást fog tartani.
Csöndesen jegyzem meg, hogy minden elhangzott vélemény vagy álláspont mellett egy Natura 2000-es területről beszélünk, ahol azt tapasztaltuk, hogy kadmium, króm, szelén és egyéb vegyi anyagok szennyezik a környezetet. Ezt nem lehet kiszagolni. Ha önök komolyan vennék a környezetvédelmi feladataikat, akkor a hatóság kiment volna, akár végezhetett volna ellenőrző mérést és ugyanerre az eredményre jutott volna.
Tisztelt Miniszterhelyettes Úr! Ugye, nem lepődik meg, ha azt mondom, hogy sajnos nem tudom elfogadni a válaszát? (Taps az LMP képviselői részéről.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés