GULYÁS GERGELY, a Miniszterelnökséget vezető miniszter: Köszönöm szépen. Nincs vitám a képviselő úrral, legfeljebb annyit szeretnék pontosítani, hogy ez a vita se maradjon közöttünk fönn, hogy nem ön kormányzott, hanem az ön pártja. Amikor az ön pártja a kormányzást befejezte, akkor 200 ezer forint volt az átlagbér, most meg 650 ezer forint. Ez az ön javaslata mellett szól abban az esetben, ha úgy gondoljuk, hogy a készpénzforgalomnak ugyanazt az arányát indokolt fenntartani, mint amit korábban bevezettünk. A vita erről szól. Ezt nyilván a frakciók is megvitatják, és kétségtelen, hogy a többségi viszonyok miatt ebből a szempontból a mi frakciónk véleménye a döntő, és ennek megfelelően fognak a bizottsági, és ha úgy alakul, a plenáris vitában állást foglalni. Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu