HISZÉKENY DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterhelyettes Úr! A legfrissebb kutatási adatok szerint a magyarok döntő többségének lesújtó a véleménye a magyar egészségügyi szolgáltatásokról. Azt hiszem, az október 1-jétől Budapesten életbe lépő új ügyeleti rendszer és az azzal összefüggő egyéb változások ezen a megítélésen nem javítanak, sőt a változások sok mindenkire hatással vannak. Az orvosokat jól hallhatóan felháborította, az önkormányzatok pedig döbbenten szemlélik az ő erőfeszítéseiket semmibe vevő intézkedést, de a legmegalázóbb és legkiszolgáltatottabb helyzetbe a budapesti emberek kerültek. Mindenki, aki a fővárosban él. Az egyik legfontosabb jogukban szenvednek sérelmet, ez a jog az alapellátás hozzáférhetőségének a joga. Ez azt jelenti, hogy amikor a betegeknek szükségük van a segítségre, gyorsan és könnyen elérhessék a háziorvosukat. Az átlag magyar dolgozó, aki napközben dolgozik, vajon hogyan tud a háziorvosával találkozni, ha az délután négyig lesz elérhető? Ha önöknek az adófizetésen túl fontosak lennének a dolgozó magyarok, ez holnaptól nem így lenne.

Holnaptól, október 1-jétől egy új rendszer indul, sok újdonsággal, új elérhetőségekkel, új helyszínekkel, időpontokkal, orvosokkal, eljárásokkal. Ez a döntés sok embert érint, több százezer embert. Vajon mennyire ismerik ezeket a döntéseket az érintettek? Pestiesen szólva, mennyire vannak képben a budapestiek? Tízből hét embernek fogalma sincs, milyen telefonszámot kell hívnia, ha baj van. A 1830-as hívószámot megdöbbentően kevesen ismerik. Mennyien ismerik ezek után az ügyeleti pontokat, az odavezető éjszakai tömegközlekedési lehetőségeket? Hát, még ennyien sem!

Gondoljon bele, miniszterhelyettes úr, éjszaka, stresszhelyzetben, beteg gyerekkel a karjában kinek a felmenőit fogják emlegetni? És ezt joggal teszik, mert ennek az új rendszernek a bevezetése súlyosan előkészítetlen. Azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, emberi életek múlhatnak ezen. Az egészségügyhöz mindenkinek joga van. Az egészségügy pedig olyan közszolgáltatás, amelyet az általuk megfizetett adókból a legjobb minőségben kellene mindenki számára nyújtani.

A fentiekre tekintettel kérdezem miniszterhelyettes urat: hogyan biztosítják, hogy a munkaideje után is mindenki az eddigi megszokott rendben juthasson el a háziorvosához, és mit tesznek azért, hogy valamennyi érintett tisztában legyen az új ismeretekkel? (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu