SZABÓ TIMEA (Párbeszéd): Tisztelt Miniszter Úr! Iványi Gábor iskoláiban azért lehetetlenülnek el a dolgozók, mert önök, a kormány több mint 12 milliárd forinttal tartozik Iványi Gábor iskoláinak, amit az Európai Emberi Jogi Bíróság, a strasbourgi bíróság már kimondott.
Önök alkotmányos mulasztásban vannak ezzel kapcsolatban. Már hosszú-hosszú évek óta nem hajlandók kifizetni Iványi Gábornak, a MET-nek és az Oltalom Karitatív Egyesületnek az állami támogatást, főleg az egyháznak, annak ellenére egyébként, hogy a katolikus és a református egyház után Iványi Gáborék kapták most a harmadik legtöbb egyszázalékos egyházi felajánlást, tehát igenis van támogatottsága az egyháznak. Ehhez képest önök szó szerint keresztényüldözést folytatnak akkor, amikor én direkt felírtam magamnak: 2019-ben 320 millió forintot adtak a Richárd Testvér kongói Betegekért Alapítványának Kongóban, 640 milliót egy szír katolikus egyháznak, 260-at pedig egy iraki egyháznak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és 150 milliós…
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés