VAJDA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen. A mai napon már eddig is nagy ívű gondolatokat hallhattunk külpolitikai és belpolitikai történésekről, botrányokról és a huszárvágásokról, ugyebár, de azért én tennék egy kísérletet arra, hogy a magyar embereket sújtó tengernyi probléma közül egy ma itt a parlamentben elhangozzon, azt a figyelmükbe ajánljam, sőt arra megoldást is javasoljak. Ez pedig nem más, mint a banki ügyfeleket havonta maximum két alkalommal, 150 ezer forintos összeghatárig megillető ingyenes készpénzfelvételi limit jelentős emelése. Szerintem ez akár még ‑ tudják ‑ a gazdasági semlegességük új paradigmájába is illeszthető, ha úgy tetszik.

Miről van szó? Arról, hogy a 150 ezer forintos összeghatár tíz év alatt jelentősen elinflálódott, értékének majd’ felét elvesztette. Mondom ezt a KSH inflációs adatbázisa alapján. Azaz az emberek a pénzükhöz csak komoly díjak és más banki költségek árán tudnak hozzájutni. Még egyszer mondom, a saját megkeresett, leadózott pénzükhöz csak pluszdíjakért cserébe tudnak hozzájutni.

Idézek Rogán Antaltól 2013-ból, aki pont azért javasolta a 150 ezer forintot, mert ez volt akkor az átlagkereset, ezért ez tűnt önöknek ‑ idézem tőle ‑ észszerűnek és életszerűnek. De van önöknek egy másik miniszterük is, Szijjártó Péter, aki a készpénzhasználat nagy rajongója, s aki nemcsak a cipővásárláskor él a ‑ tudják ‑ „mindig készpénz” elve szerint. S van egy harmadik miniszterük, Lázár János, aki már egyenesen a kabinet „leghatározottabban készpénzpárti” tagjának címét is magának követelte; tőle idéztem ezt a két szót.

Már-már szinte tolongást láthatunk tehát a kormány tagjai között, hogy ki támogatja ezt jobban a másiknál. Éppen emiatt talán nem túlzott naivitás azt remélnem, hogy önök szerint is rendezni kell ezt a problémát. Ezért is nyújtottam be törvényjavaslatot ebben az ügyben, javasolva a mindenkori minimálbér bruttó összegében megállapítani az új limitet. Ez nagyjából a tízéves infláció méltányos összegű rendezését jelenti. Ezért kérdezem önöktől, hogy támogatják‑e az ingyenes készpénzfelvétel összeghatárának jelentős emelését. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu