ELNÖK: Köszönöm szépen, Latorcai miniszterhelyettes úr. Tájékoztatom, hogy ha a vitazáróban fel kíván szólalni, akkor 13 perce lesz még.

Tisztelt Országgyűlés! A kijelölt Igazságügyi Bizottság nem állított előadót.

Most a képviselői felszólalások következnek a napirend szerinti időkeretekben. A vita során kétperces hozzászólásra nincs lehetőség.

Jelentkezőt a képernyőn nem látok, ezért a vitát lezárom, és megkérdezem a kormány képviselőjét, hogy kíván‑e még hozzászólni. (Dr. Latorcai Csaba: Már mindent elmondtam, elnök úr.) Jelzi, hogy mindent elmondott. Megkérdezem az előterjesztőt, hogy kíván‑e valamit hozzátenni. (Szászfalvi László: Köszönöm, nem.) Jelzi, hogy mindent elmondott. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a mai ülésnapon kerül sor.

Most pedig soron következik a munkaügyet érintő rendelkezésekről szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. A kormány-előterjesztés T/9718. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető. Bejelentem, hogy az előterjesztést nemzetiségi napirendi pontként tárgyalja az Országgyűlés.

A vitában elsőként a Törvényalkotási Bizottság álláspontjának ismertetésére kerül sor, ezért megadom a szót Pogácsás Tibor képviselő úrnak, a bizottság előadójának. Öné a szó.

Forrás: parlament.hu