DR. LATORCAI CSABA közigazgatási és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mindenekelőtt szeretném megjegyezni, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat általános vitáján pártpolitikától független egyetértés volt abban, hogy a polgármesterek munkájának ellentételezése emelésre érett. A javaslat az illetmények alapjául az eddigi rendszertől eltérően a nemzetgazdasági átlagkeresetet javasolja meghatározni, mely dinamikus alapot nyújt az illetmény értékállóságának, versenyképességének megőrzéséhez.
A Törvényalkotási Bizottság módosító indítványa emellett rendezni kíván olyan eljárási szabályokat is, melyek az egyes esetekben az érintett önkormányzatok hatékony működéséhez, a közfeladatok ellátásának könnyítéséhez szükségesek. A javaslat azt kezdeményezi, hogy az önkormányzatok bizonyos feltételek teljesülése esetén a jelenlegi jogszabályi kereteknél szélesebb körben köthessenek közös önkormányzati hivatal létrehozása céljából közigazgatási szerződést, akár olyan társönkormányzattal is, amelyik nem a kérelmező önkormányzattal közös járásba tartozik. Emellett a bizottság azt is javasolja, hogy a hatékonyság és a felelős gazdálkodás jegyében maximalizálják a megválasztható alpolgármesterek számát.
Tisztelt Országgyűlés! A kormány teljes mértékben támogatja, hogy ismerjük el a polgármesterek felelősségteljes településvezetői munkáját, és minden eszközzel segítsük az önkormányzatokat működésük feltételeinek mind szélesebb körű biztosításában. Ezért is kérjük a kormány nevében a tisztelt képviselő hölgyeket és urakat, hogy szavazatukkal támogassák a törvényjavaslatot. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés