TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. A rendelkezésre álló egy perc helyett másfél percben is azt bizonygatta, amit már az élete során bebizonyított, hogy ön elkötelezett híve a magánegészségügyi rendszernek. Hiszen ön 2012-ben nyilatkozta azt, amikor egy cég tulajdonosa és vezetője volt, hogy nagyon örül neki, hogy 62 orvost ki tudott szervezni Írországba. (Dr. Lukács László György: Ez full hazugság!) Elvitte a Magyarországon tanult embereket, a magyar egyetemeken kiképzett orvosokat, 62-t elvitt Írországba, hogy ne tudjanak szolgálni a magyar egészségügyben, és ön ennek még örvendezett is.

Tisztelt Képviselő Úr! Politikailag is rossz oldalon áll, hiszen azzal a párttal fogott össze, amely lényegében tönkretette ezt az ágazatot, ők vezették be azt a fizetős egészségügyi rendszert, amely az első lépcsője a magánegészségügynek. Továbbra sem fogjuk tudni azt a gondolkodást és azt az elvet támogatni, amit ön képvisel itt a parlamentben. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu