ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm képviselőtársaimat. Most a napirend szerinti határozathozatalokkal folytatjuk munkánkat. Kérem, foglalják el helyüket, és ellenőrizzék, hogy a kártyájukat elhelyezték‑e a szavazógépben.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyarország Kormánya és a Dominikai Köztársaság Kormánya között a diplomata-, szolgálati és hivatalos útlevéllel rendelkező állampolgáraik vízummentességéről szóló megállapodásra vonatkozó T/9517. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási Bizottság összegző módosító javaslatát T/9517/5. számon, összegző jelentését pedig T/9517/6. számon terjesztette elő.
Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a Törvényalkotási Bizottság T/9517/5. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 148 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 10 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/9517/7. számú egységes javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés az egységes javaslatot 153 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 10 tartózkodás mellett elfogadta.
Soron következik a nemzeti fejlesztés 2030 ‑ országos fejlesztési és területfejlesztési koncepcióról szóló 1/2014. (I. 3.) OGY határozat módosításáról szóló H/9712. számú határozati javaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a határozati javaslat benyújtott szövegéről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a H/9712. számú határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a határozati javaslatot 149 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 15 tartózkodás mellett elfogadta.
Soron következik a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2023. évi egységes költségvetésének végrehajtásáról szóló T/8435. számú törvényjavaslat zárószavazása.
Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/8435. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 114 igen szavazattal, 50 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Soron következik a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2025. évi egységes költségvetéséről szóló T/9614. számú törvényjavaslat zárószavazása. Mivel az előterjesztéshez összegző módosító javaslat nem érkezett, most a törvényjavaslat benyújtott szövegéről határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/9614. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 114 igen szavazattal, 50 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Soron következik az egyes adótörvények módosításáról szóló T/9724. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási Bizottság összegző módosító javaslatát T/9724/15. számon, összegző jelentését pedig T/9724/16. számon terjesztette elő.
Tájékoztatom önöket, hogy a házszabály 48. § (4) bekezdése alapján a DK képviselőcsoportja a 4. és az 5., a Párbeszéd képviselőcsoportja pedig a 6. számú módosító javaslat fenntartását indítványozta. Először ezekről határozunk.
A 4. számú módosító javaslat Gyurcsány Ferenc és képviselőtársai indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja‑e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 50 igen szavazattal, 113 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.
Az 5. számú módosító javaslat Gyurcsány Ferenc és képviselőtársai indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja‑e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 37 igen szavazattal, 113 nem szavazat ellenében, 14 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.
(10.40)
A 6. számú módosító javaslat Tordai Bence indítványa. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, fenntartja‑e a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 37 igen szavazattal, 113 nem szavazat ellenében, 14 tartózkodás mellett nem tartotta fenn.
Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem tartott fenn, most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a Törvényalkotási Bizottság T/9724/15. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 114 igen szavazattal, 39 nem szavazat ellenében, 11 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/9724/18. számú egységes javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés az egységes javaslatot 114 igen szavazattal, 42 nem szavazat ellenében, 8 tartózkodás mellett elfogadta.
Soron következik a honvédelmi és adatkezelési tárgyú törvények módosításáról szóló T/9709. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási Bizottság összegző módosító javaslatát T/9709/4. számon, összegző jelentését pedig T/9709/5. számon terjesztette elő. Most az összegző módosító javaslatról döntünk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a Törvényalkotási Bizottság T/9709/4. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 120 igen szavazattal, 35 nem szavazat ellenében, 8 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/9709/6. számú egységes javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés az egységes javaslatot 120 igen szavazattal, 35 nem szavazat ellenében, 9 tartózkodás mellett elfogadta.
Soron következik az online csalások elleni további hatékony fellépés érdekében szükséges és egyéb törvények módosításáról szóló T/9713. számú törvényjavaslathoz benyújtott összegző módosító javaslatról történő döntés és a zárószavazás. A Törvényalkotási Bizottság összegző módosító javaslatát T/9713/5. számon, összegző jelentését pedig T/9713/6. számon terjesztette elő.
Most az összegző módosító javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a Törvényalkotási Bizottság T/9713/5. számú összegző módosító javaslatát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés az összegző módosító javaslatot 121 igen szavazattal, 9 nem szavazat ellenében, 34 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e a T/9713/7. számú egységes javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés az egységes javaslatot 114 igen szavazattal, 9 nem szavazat ellenében, 40 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most fegyelmi ügy döntéshozatalával folytatjuk munkánkat. Tájékoztatom önöket, hogy házelnök úr az Országgyűlésről szóló törvény 46/E. §-a, valamint a 46/D. §-a alapján a 47. § (1) bekezdés c) pontja szerinti jogkörében eljárva Gyurcsány Ferenc, DK, képviselő esedékes tiszteletdíjának csökkentését rendelte el. A képviselő kérte a Mentelmi Bizottságtól a döntés hatályon kívül helyezését. A bizottság a képviselő kérelmének nem adott helyt. Ezt követően az Országgyűlésről szóló törvény 51. § (7) bekezdés b) pontja alapján a képviselő kérte, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a házelnöki döntést. Erre figyelemmel a határozati házszabály 148. § (2) bekezdése alapján a házelnök úr határozati javaslatot terjesztett elő H/10034. számon a képviselő esedékes tiszteletdíjának csökkentését elrendelő korábbi döntésével azonos tartalommal.
Tisztelt Országgyűlés! Felhívom figyelmüket, hogy a határozati javaslatot, az ahhoz kapcsolódó házelnöki döntést, az erre vonatkozó képviselői kérelmet, valamint a Mentelmi Bizottság elnökének tájékoztatóját a honlapon megismerhették. A házszabály rendelkezései szerint a határozati javaslathoz sem módosító javaslatot, sem bizottsági jelentést nem lehet benyújtani. Felhívom figyelmüket, hogy amennyiben a házelnöki döntést az Országgyűlés hatályon kívül helyezi, a képviselő esedékes tiszteletdíja nem csökken, az Országgyűlésről szóló törvény 47. § (1) bekezdés c) pontja alapján a vele szemben indított eljárás megszűnik. A tiszteletdíj csökkentéséről szóló házelnöki döntésről az Országgyűlés vita nélkül határoz.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hatályában fenntartja‑e a Gyurcsány Ferenc képviselő esedékes tiszteletdíjának csökkentésére irányuló házelnöki döntést a H/10034. számú határozati javaslatban foglaltak szerint. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a házelnöki döntést 114 igen szavazattal, 42 nem szavazat ellenében, 5 tartózkodás mellett hatályában fenntartotta.
(10.50)
Tisztelt Országgyűlés! Felkérem Gelencsér Attila jegyző urat, hogy ismertesse az imént elfogadott határozatot. Jegyző úr!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés