DR. SALACZ LÁSZLÓ, a Törvényalkotási Bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság 2024. december 12-én tartott ülésén megtárgyalta az egyes választási tárgyú törvények módosításáról szóló T/10000. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést a bizottság a házszabály 46. §-a alapján 26 igen szavazattal, 7 nem szavazat ellenében és 3 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslat olyan időszerű módosításokat tartalmaz, ami a 2024. június 9-én megtartott választás tapasztalataira hagyatkozik. A felmerült problémákra reagáló javaslatok kiterjednek a névjegyzékzárás időpontjára, a jelölt visszalépésének határidejére, a szavazás során bemutatandó igazolványokra, a borítékhasználatra, valamint a szavazatok újraszámlálására és a szavazategyenlőség esetén követendő eljárásra. A rendelkezésváltozások mindemellett a választási szervek javaslataival összhangban tartalmazzák a választókerületek határainak, illetve mandátumszámainak aktualizálását is a választókerületek arányos képviseletének érdekében.
A Törvényalkotási Bizottság által elfogadott módosító javaslat a technikai jellegű módosításokon túl a választással kapcsolatos jogorvoslatok kapcsán él változtatással a benyújtható alkotmányjogi panasz lefolytatásának határidejével kapcsolatosan, így a határidő hat munkanapról öt napra csökken.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mivel a törvényjavaslat számos előremutató rendelkezést tartalmaz, így kérem, támogassák azt. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés