FARKAS ÖRS, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A három törvényjavaslatból álló, új jogállást megteremtő javaslatcsomag utolsó eleméről beszélünk. Itt ‑ szemben egyébként a korábbiakkal ‑ az ellenzéki képviselők a Törvényalkotási Bizottság munkája során, bár érdemi hozzászólás nélkül, de végül nem támogatták a javaslatot. Bár csak arról beszélünk, hogy lényegében létrejön egy önálló szervi jogállás, ez az a törvény, amely megteremti a jogszabályi lábát, illetve a foglalkoztatás lábát, illetve a nemzetbiztonsági szolgálatok csoportját a polgári szolgálatoknak és a katonai szolgálatoknak.

Tekintettel arra, hogy az érdemi változtatások a megelőző két törvényjavaslatban találhatóak, és itt inkább egy jogrendezési törvényjavaslat-csomagról beszélünk, ezért arra biztatom majd itt is az ellenzéki képviselőtársaimat, hogy a holnapi napon ezt is támogassák. Tekintettel arra, hogy egyébként a szakmai viták során ellentétes javaslat nem került megfogalmazásra, bízom benne, hogy ez nem feltétlenül elképzelhetetlen lehetőség. Nagyon szépen köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu