HÉJJ DÁVID, a Törvényalkotási Bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság 2024. december 5-én tartott ülésén megtárgyalta a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok jogállásával összefüggő törvények módosításáról szóló T/9711. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és összegző jelentést a bizottság a házszabály 46. §-a alapján 29 igen szavazattal, 7 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat célja, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatoknak egy önálló szervi jogállást teremtsen. Az Nbtv. ismeri és használja a nemzetbiztonsági szolgálatok gyűjtőfogalmát, míg a Ksztv. nem teremti meg a központi államigazgatási szervek között, miközben központi államigazgatási szervnek minősülnek mind a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok, mind pedig a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat. Ezért a Ksztv. módosításával a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok kikerülnek a rendvédelmi szervek közül, és önálló csoportot alkotva a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálattal közösen létrejön a Ksztv.-ben is a nemzetbiztonsági szolgálatok csoportja a központi államigazgatási szervek között.

Mindezekre tekintettel a benyújtott törvényjavaslat támogatandó. Köszönöm, hogy meghallgattak. Köszönöm a szót, elnök asszony. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu