POGÁCSÁS TIBOR, a Törvényalkotási Bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A Törvényalkotási Bizottság december 5-én 28 igen szavazattal, 3 nem szavazat ellenében és 5 tartózkodás mellett fogadta el a kritikus szervezetek ellenálló képességéről szóló T/9707. számú törvényjavaslatot.

Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslat az Európai Unió által elfogadott kritikus szervezetek rezilienciájáról szóló irányelvet ülteti át a nemzeti jogba. A megváltozott biztonsági kihívások, különösen a koronavírus-világjárvány és az orosz-ukrán háború következményei szükségessé tették a kritikus infrastruktúrák ellenálló képességét fokozó intézkedések bevezetését. A javaslat célja az élet és az anyagi javak védelme, az állampolgárok jólétének és az alapvető szolgáltatások folyamatosságának biztosítása, ezáltal az állam, a társadalom és a gazdaság ellenálló képességének növelése.

A jelenlegi szabályozást felváltó új hatósági struktúra kialakítása a jogalkalmazói igények alapján készült el. Célja az átláthatóbb, egységesebb és egyszerűbb eljárási rend, amely során a kritikus szervezetek kijelölési eljárásában megvalósul az úgynevezett egyablakos ügyintézési rendszer. A szabályozás meghatározza a hatóságok egymás közötti, valamint a hatóságok és a kritikus szervezetek közötti nemzetközi és nemzeti együttműködés kereteit. A határokon átnyúló együttműködés koordinálását és a tagállami hatóságok közötti kapcsolattartást a kijelölt BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság látja el.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Törvényalkotási Bizottság által elfogadott módosító javaslat technikai pontosításokat tartalmaz, és további érdemi kiegészítésekkel is ellátta a javaslatot. A Fidesz-frakció a javaslatot támogatja. Kérem, hogy az Országgyűlés is tegyen így. Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu