VÉCSEY LÁSZLÓ, a Törvényalkotási Bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási Bizottság a 2024. december 12-ei és december 13-ai ülésén megtárgyalta a Magyarország 2025. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló T/10012. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és az összegző jelentést a bizottság a házszabály 46. §-a alapján 27 igen szavazattal, 4 ellenszavazattal és 5 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő T/10012. számú törvényjavaslat célja, hogy a kormány által benyújtott, a központi költségvetésről szóló törvényjavaslatban foglaltak megalapozásához szükséges törvénymódosítások elfogadásra kerüljenek. Fontos megjegyezni, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat úgy került benyújtásra, hogy a központi költségvetésről szóló törvénnyel legalább egyidejűleg hatályba léphessen. Ezen törvényjavaslat is több ponton kapcsolódik a jövő évi költségvetés fókuszpontjaihoz, nevezetesen a családok védelméhez, a hazai vállalkozások megerősítéséhez, közvetett módon a nyugdíjak értékének megőrzéséhez, valamint a magyar emberek fizikai és anyagi biztonságának biztosításához.
A Törvényalkotási Bizottság eljárása során a javaslat számos helyen kiegészítésre és technikai jellegű pontosításra került. Kiemelendő, hogy a Vht. erről szóló bekezdésében a munkabérből és egyéb járandóságból való levonás alóli mentesség tekintetében a jelenlegi 60 ezer forintos összeghatár úgy kerül módosításra, hogy azt nem összegszerűen, hanem a mindenkori minimálbér nettó összegéhez képest százalékos formában határozza meg.
(20.20)
Ezen túl a bíróságokon, az OBH-ban és az OBT-nél foglalkoztatott tisztviselők, írnokok és fizikai dolgozók, valamint a közülük kinevezett vezetők esetében új illetményrendszer kerül bevezetésre.
Fontos megemlíteni, hogy a Kúria mint a legfőbb bírói szerv esetében teljesen új alapokra helyeződik az eddigi előmeneteli és illetményrendszer annak érdekében, hogy a legmagasabb bírói szervezet bírái tevékenységükért kiemelt illetményben részesüljenek. Továbbá a jövőben a borravalót a munkavállaló akkor is meg tudja kapni, ha a fogyasztó a fizetést készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel vagy azonnali átutalással teljesíti.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az elhangzottak ismeretében úgy gondolom, hogy a törvényjavaslat támogatandó rendelkezéseket tartalmaz, ezért javaslom annak elfogadását. Köszönöm a szót, tisztelt elnök asszony.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés