ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Az Országgyűlés téli rendkívüli ülésének 3. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Bakos Bernadett és Szűcs Lajos jegyzők lesznek a segítségemre.
Köszöntök mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat.
Tisztelt Ház! Az Országgyűlés 34/2012. határozata alapján december 18-án, vagyis ma a nemzetiségeket ünnepeljük. 1992-ben ezen a napon került elfogadásra az ENSZ nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségek jogairól szóló nyilatkozata, amely nemzetközi dokumentum elsődleges célja a nemzetiségi közösségek identitásának védelme. E mérföldkövet jelentő döntésre emlékezve Magyarországon 1995 óta december 18-a egyben a nemzetiségek napja is.
Magyarország számára kiemelten fontos az itt élő nemzetiségek védelme, támogatása, sokszínűségének és kultúrájának megőrzése. Mint ismeretes, az Alaptörvény preambuluma kimondja, hogy a Magyarországon velünk élő nemzetiségek az állam fontos tagjai, államalkotó tényezők, akik a magyar politikai közösség részei. A nemzetiségek jogairól szóló, 2011-ben elfogadott sarkalatos törvény széles körben biztosít egyéni és közösségi jogokat az itt élő nemzetiségek számára, úgymint az anyanyelvük szabad használatához, kultúrájuk ápolásához, a nemzetiségi oktatáshoz, valamint az önkormányzáshoz való jogot.
A nemzetiségek jogairól szóló törvény jelenleg 13 nemzetiséget ismer el, nevezetesen a bolgár, a görög, a horvát, a lengyel, a német, az örmény, a roma, a román, a ruszin, a szerb, a szlovák, a szlovén és az ukrán nemzetiséget. A 2022-es népszámlálás alkalmával a népesség kicsit több mint 5 százaléka, 492 ezer fő vallotta magát a hazai nemzetiségek valamelyikéhez tartozónak és további 378 ezer fő valamely más nemzetiséghez tartozónak.
Tisztelt Országgyűlés! Örömünkre szolgál, hogy a hazai nemzetiségeknek 2014 óta lehetőségük van arra, hogy a parlamentben is képviselve legyenek a nemzetiségi képviselő vagy a nemzetiségi szószólók által. Ma egy német nemzetiségi képviselőt és 11 nemzetiségi szószólót köszönthetünk köreinkben, akik elkötelezettek saját és az összes, hazánkban elismert nemzetiség érdekeinek érvényesítése és képviselete iránt.
Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon fejezzük ki tiszteletünket a hazánkban élő valamennyi nemzetiségnek, bátorítsuk őket arra, hogy vállalják önazonosságukat, használják anyanyelvüket, ápolják hagyományaikat és kultúrájukat, ezzel is gyarapítva hazánk nemzeti és kulturális sokszínűségét, gazdagságát. Továbbá engedjék meg, hogy az egész Ház nevében köszönetet mondjak a nemzetiségi szószólóknak és a nemzetiségi képviselőnek a nemzetiségek érdekében végzett áldozatos munkájukért. Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Nemzeti Bank 2022. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója, valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat, továbbá a Magyar Nemzeti Bank 2023. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója, valamint az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig.
A Magyar Nemzeti Bank által benyújtott beszámolók B/4055. és B/8336. számokon, a Gazdasági Bizottság által benyújtott határozati javaslatok pedig H/10064. és H/10065. számokon a parlamenti informatikai hálózaton elérhetők.
Elsőként megadom a szót Virág Barnabás úrnak, a Magyar Nemzeti Bank alelnökének, a beszámoló előterjesztőjének, 30 perces időkeretben. Parancsoljon!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés