BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterhelyettes Úr! Természetesen elfogadom a válaszát, és örömmel nyugtázom azt, hogy nagyon rugalmas és nagyon gyors segítség ez a kormány részéről, hiszen ‑ ahogy a válaszában is elmondta ‑ egy hét alatt újabb kétezer kérelmet nyújtottak be, és a folyósítások üteme is hétről hétre gyakorlatilag több ezer fővel bővül.
(18.20)
Azt gondolom, hogy ha ez a kereslet és az igénybe vehető hitel igénybevehetőségének a gyorsasága ilyen ütemet fog mutatni a későbbiekben is, akkor viszonylag gyorsan el fogunk jutni addig a lehetséges 300 ezer főig, amely ebben a korosztályban ezt az egyedülálló támogatást fel tudja használni.
Nagyon örülök annak, hogy ezzel tudják ösztönözni a magyar fiatalokat arra, hogy itthon vállaljanak munkát, és annak is külön örülök, hogy gyakorlatilag ez a munkáshitel átalakulhat családtámogatássá, úgyhogy sok sikert kívánok ennek a folytatásához a kormánynak is és a fiatal munkásoknak is. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés