FÖLDI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterhelyettes Úr! Magyarország Kormánya 2010 óta töretlen bizonyítékát adja annak, mennyire komolyan gondolta az akkor megkötött szövetségét idős honfitársainkkal annak érdekében, hogy visszaállítsa e korosztály óbaloldali kormányok által jócskán megtépázott megbecsülését. Visszavezette a szocialisták által elvett 13. havi nyugdíjat, évről évre biztosítja az inflációkövető nyugdíjemelést, sőt eddig már öt alkalommal nyugdíjprémiumot is fizetett; mindemellett olyan gazdasági eszközökkel is segíti az idősek mindennapi megélhetését, mint a rezsicsökkentés, a korábbi árstopok, a kötelező akciók és az online árfigyelő rendszer. Rendkívüli népszerűségnek örvend a speciálisan e korosztály számára kiépített Gondosóra-program is, melynek köszönhetően már több mint 750 ezer ember tudhatja magát még nagyobb biztonságban. A program ez idáig több mint 40 ezer életet mentett meg, a több mint 480 ezer esetben biztosított hétköznapi, általános jellegű segítségnyújtás mellett.

Idén februárban a kormány újabb jelentős intézkedésről döntött idős honfitársaink javára: az új gazdaságpolitikai akcióterv keretében január 1-jétől a családosok számára elindított vidéki otthonfelújítási programot a nyugdíjasok előtt is megnyitja. A program kibővítése 600 ezer idős ember számára teremt lehetőséget a kormány által támogatott otthonfelújításra a hazánk 5 ezer lakosúnál kisebb településein élő nyugdíjas háztartások számára. A rendkívül kedvezményes, több millió forintos összeget érintő támogatási konstrukció mind a nyugdíjas házaspárok, mind az egyedül élők számára hatalmas segítséget jelenthet, ha kibővítenék vagy akár csak szépítenék, komfortosabbá tennék otthonukat, avagy takarékosabbá tennék annak energetikai rendszerét.

Tisztelt Miniszterhelyettes Úr! A nyugdíjasok mindenkor számíthattak és számíthatnak a nemzeti kormányra. Morális kötelességünk mindez azokért az embertársainkért, akik évtizedeken át dolgoztak azért, hogy Magyarország a kommunista diktatúra vészterhes időszaka után talpra álljon, jövőt biztosítva ezzel gyermekeik és unokáik számára, így a mi számunkra is.

Tisztelt Miniszterhelyettes Úr! Kérdezem ezért tisztelettel, milyen lehetőségeket teremt a vidéki otthonfelújítási program kiterjesztése az idősek számára. Várom megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu