DR. PAJTÓK GÁBOR, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Ahogy már elhangzott, az Igazságügyi Bizottság 2025. február 18-ai ülésén kijelölt bizottságként megtárgyalta a vietnámi népcsoport honos népcsoporttá nyilvánításáról szóló H/10631. számú kezdeményezést, és döntött a házelnöki felkérés alapján az ezzel összefüggő határozati javaslat benyújtásáról.
Valóban, dr. Phung Kim San magánszemély a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő alakiságú és tartalmú kezdeményezést nyújtott be a Nemzeti Választási Bizottsághoz a vietnámi népcsoport Magyarországon honos népcsoporttá nyilvánítása tárgyában. A kezdeményezést a Nemzeti Választási Bizottság a nemzetiségek jogáról szóló 2011. évi CLXXIX. törvény rendelkezéseire is figyelemmel megküldte a Magyar Tudományos Akadémia elnökének, hogy az MTA a jogszabályban biztosított hatáskörében eljárva vizsgálja azt meg, alakítsa ki állásfoglalását a törvényi feltételek fennállásáról. Ahogy korábban is elhangzott, vizsgálata során az MTA arra a megállapításra jutott, hogy a honos népcsoporttá nyilvánításhoz meghatározott törvényi feltételek közül nem teljesül a magyarországi vietnámi népcsoport százéves folyamatos jelenléte, amely feltételt egyébként ennek a törvénynek az 1. §-a tartalmazza. Erre figyelemmel a Magyar Tudományos Akadémia nem javasolta a magyarországi vietnámi népcsoport honos népcsoporttá nyilvánítását. Soltész államtitkár úr részletesen ismertette az MTA állásfoglalásának tartalmát.
Mi, magyarok nagyra tartjuk a két nép közötti, hosszú évtizedek óta fennálló barátságot, és elismerésre méltók a Magyarországon élő vietnámi közösség azon erőfeszítései, amelyeket nemzeti identitásuk megőrzése, illetőleg hazánk fejlődésének elősegítése érdekében tesznek. Azonban a törvényi feltételek teljesülésének hiányától nem tudunk eltekinteni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmondottak alapján az Igazságügyi Bizottság, az MTA állásfoglalását elfogadva, azt alapul véve, egyhangú döntésével azt javasolja az Országgyűlésnek: ne támogassa a vietnámi népcsoport Magyarországon honos népcsoporttá nyilvánítását, és ennek megfelelően az Igazságügyi Bizottság erre irányuló H/10862. számú határozati javaslatát fogadja el. Ezt kérem magam is a frakció nevében. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés