ELNÖK : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 2. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Tiba István és Z. Kárpát Dániel jegyző urak lesznek segítségemre.

Köszöntök mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! 2000-ben a magyar Országgyűlés Közép-Európában elsőként döntött úgy, hogy emléknapot szentel mindazoknak, akiket a kommunizmus évtizedeiben meghurcoltak. Azóta minden évben február 25-én a kommunista diktatúrák áldozataira emlékezünk.

78 évvel ezelőtt ezen a napon tartóztatták le Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a szovjet hatóságok. Az ő tragikus sorsa jelképévé vált annak a folyamatnak, amely során a kommunista párt felszámolta a demokráciát Magyarországon. Egy olyan sötét korszak köszöntött ekkor hazánkra, amely évtizedeken át elnyomást, félelmet, igazságtalanságot hozott milliók életébe. A kommunista diktatúra pusztítása nem csak azokat érintette, akiket koncepciós perekben ítéltek el, akiket megkínoztak, börtönbe zártak vagy kivégeztek. Tömegeket érintettek a kitelepítések, a Gulag-táborok, a kényszermunka vagy a megfélemlítés más formái. Az egész társadalmat sújtotta a szellemi és fizikai terror és a szabad gondolkodás elfojtása. Családok ezreinek jelentettek szenvedést ezek az évtizedek, nemzedékek nőttek fel félelemben, egzisztenciák dőltek romba.

Tisztelt Országgyűlés! A kommunista diktatúra bűneit nem szabad sem relativizálni, sem elhallgatni. Történelmi felelősségünk, hogy minél hitelesebben bemutassuk ezt a korszakot, mert a felnövekvő nemzedékek így fogják tisztán látni, milyen veszélyeket rejtenek a zsarnokság különböző formái. Támogatnunk kell minden olyan kutatást, amely a kommunizmus bűneit feltárja, és tovább kell adnunk ennek eredményeit az iskolákban, a közéletben és a közbeszédben egyaránt. Mert a diktatúra áldozatai nem pusztán a múlt tragikus szereplői, életútjuk tanulságul szolgál a jelen és a jövő számára. Emlékük megőrzése több mint kegyeleti lépés, erkölcsi alapvetés is, amely meghatározza, milyen társadalmat kívánunk építeni. A múlt sötét történéseinek felidézése során arra is emlékeztetnünk kell magunkat és a következő nemzedékeket, hogy a szabadság nem magától értetődő adottság, hanem olyan érték, amelyért folyamatosan meg kell küzdenünk. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásokkal folytatjuk munkánkat. Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Toroczkai László, a Mi Hazánk-képviselőcsoport frakcióvezetője: „Aktuális közügyek” címmel. Frakcióvezető úr, öné a szó.

Forrás: parlament.hu