GY. NÉMETH ERZSÉBET (DK): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár úr! A Fővárosi Közgyűlés bizottsági ülésén elismerte a BKV vezérigazgatója, hogy az orosz Metrowagonmash-szerződésben foglaltakkal ellentétben a cég nem felújította, hanem újragyártotta a 3-as metró szerelvényeit. Miért baj ez? Gondolhatnánk, hogy az újragyártott jobb, mint a felújított, de ebben az esetben nem. Most csak Orbán és milliárdos barátai gazdagodtak ezen, köztük az a Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aki az akkori főpolgármester-helyettes, Szentkirályi Alexandra férje, ma már honvédelmi miniszter, aki közös céget is alapított az orosz céggel. Na, ők biztosan jól jártak.

A budapestiek viszont nyaranta szinte fulladoznak a metrókocsikban a 35-40 fokos hőségben, hiszen ezekben a szerelvényekben nincs légkondicionálás, azt utólag csak jelentős költséggel lehetne beépíteni, már ha az orosz gyártó egyáltalán megengedi. Pedig annyi pénzért, amennyiért ezeket a kocsikat szállították az oroszok, vehetett volna a város teljesen új, korszerű, légkondicionált szerelvényeket is. Volt is ilyen ajánlat a közbeszerzésen, de Tarlós és a fővárosi Fidesz a nyilvánvaló kormányzati nyomásra másként döntött.

A DK képviselőjeként én ezt mindvégig gyanítottam, ezért két alkalommal feljelentést tettem az ügyben, amit nem meglepő módon a rendőrség elutasított.

Államtitkár Úr! A budapestiek nem érdemlik meg, hogy a nyáron ne a forró kocsikban kelljen munkába, iskolába, piacra vagy orvoshoz járniuk? Baloldalinak lenni nem divat kérdése, ezért mi klimatizált metrókocsikat követelünk a dolgozóknak, tanulóknak, valamint az életüket tisztességgel végigdolgozott nyugdíjasoknak. Ha telik a magyar államnak Orbán Viktor 7 milliós fizetésére és indiai luxusnyaralására, akkor telnie kell légkondicionált metrókocsikra is!

Kérdezem tehát államtitkár urat, lesz‑e következménye (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a nyilvánvaló közbeszerzéssértésnek, a fővárosiak pénze elherdálásának. Kifizeti‑e a kormány a metrókocsik légkondicionálásának költségét? Köszönöm, és várom válaszát. És köszönöm elnök úr türelmét. (Taps az ellenzék soraiból.)

Forrás: parlament.hu