MIHÁLFFY BÉLA (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! A homokhátság és Szeged térségének országgyűlési képviselőjeként örömmel számolhatok be a választókerületemben megvalósuló újabb fejlesztésekről.

A szakképzésnek kiemelkedő szerepe van a térségben, ezért elengedhetetlen, hogy a tanulók számára olyan vonzó tanulási környezetet és minőségi szakmai oktatási feltételeket hozzanak létre, ahol a diákok modern, XXI. századi elvárásoknak megfelelően sajátíthatják el a tudást. Büszkén jelenthetem be, hogy Szegeden a Szakképzési Centrum három szakképző iskolájának energetikai korszerűsítésére és eszközbeszerzésére került sor, összesen közel 7 milliárd forint értékben.

Fontos kiemelni, hogy a kormány nemcsak a nagyvárosok további fejlődését segíti, hanem a vidéket is támogatja. Ezekkel a lehetőségekkel a homokhátság kistelepülései is élnek, így például Bordányban és Zákányszéken is, ahol 615 millió forintból épült két új gyönyörű bölcsőde. Ez is ékes bizonyítéka annak, hogy a kormány családpolitikai intézkedései a gyakorlatban is sikeresen megvalósulnak.

Kiemelném a térség beruházásai közül az „Esély otthon” című projektet, mely az EFOP keretein belül több mint 600 millió forintból valósult meg Mórahalom városában. A projekt beruházásainak köszönhetően összesen hat darab önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanból 11 darab lakás került kialakításra és felújításra.

A homokhátsági települések tehát példamutatók a fejlesztési források felhasználásában, ugyanis a jövőbe fektetnek, a fiatalokba, a gyermekekbe és a családokba. Célunk, hogy a térség fellendülése folytatódjon az elkövetkezendő években, de ehhez szükségünk van a kormány támogatására és további fejlesztési forrásokra.

Tisztelt Államtitkár Úr! Mindezek fényében kérdezném, hogy milyen további lépéseket tesz a kormány annak érdekében, hogy Szeged és térségének fejlődése tovább folytatódhasson. Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu