CSÁRDI ANTAL (független): Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Tavaly július óta próbálok betekintést nyerni a kínai állami bankoktól felvett egymilliárd eurós hitelszerződésbe, amelyet Varga Mihály akkori pénzügyminiszter banktitokra hivatkozva megtagadott.
Januárban Nagy Mártonnal történt egyeztetés során miniszter úr megígérte, hogy betekinthetek ebbe a szerződésbe, azonban egy héttel később azt a tájékoztatást kaptam a minisztériumtól, hogy a kínai fél kérésére – megismétlem: a kínai fél kérésére ‑ ismételten megtagadják tőlem a betekintést. Ez a döntés súlyosan sérti Magyarország hatályos törvényeit, ez a döntés súlyosan sérti az Országgyűlés tagjainak azt a jogát, sőt kötelességét, hogy ellenőrizze a kormány munkáját, gátolja azt, hogy az Országgyűlés minden információ birtokában hozzon felelős döntést. Így a választópolgárok sem tudnak megalapozott véleményt kialakítani az önök munkájáról. Ezt szintén megerősíti, hogy tavaly még a bíróság is kimondta első fokon, hogy nyilvánosságra kell hozni a szerződés minden részletét.
Mindezek ismeretében kijelenthető, hogy a magyar kormány minden állításukkal szemben elveszítette a szuverenitását, hiszen még Magyarország törvényeit is figyelmen kívül hagyja, ha a gazdájuk úgy dönt. A magyar állampolgároknak jogukban áll megtudni, milyen feltételek mellett adósítja el az országot, vagy a magát hazug módon szuverenistának valló magyar kormány az államot. A kérdés rendkívül egyszerű: mikor hozzák nyilvánosságra az egymilliárd eurós kínai hitelszerződést minden részletre kiterjedően? Számíthat‑e arra a magyar társadalom, hogy a törvényeknek megfelelően végre prudens és transzparens módon vezessék az országot? Várom megtisztelő válaszát. (Taps az LMP, az MSZP és a DK padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés