DÓCS DÁVID (Mi Hazánk): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Miniszterhelyettes Úr! Hát, valóban politikatörténelmi esemény, hiszen bár a Mi Hazánk Mozgalom még nem létezett természetesen 2010-ben, azok az értékek és értékrendek, azok az elvek, ami mellett mi politizálunk, már akkor is léteztek, és mi vagyunk a jogutódjai egy olyan szebb jövőre érdemes pártnak, amely elkufárkodta a szebb jövőt. De ebbe most ne menjünk bele! Inkább talán a brüsszeli példa kapcsán tudnám megemlíteni azt, hogy bizony-bizony láttunk már olyat Brüsszelben, amikor valaki bort ivott, de vizet prédikált, úgyhogy azt gondolom, hogy nem volt nagy mentség ez a válasz.

És azt is látjuk, hogy a rendőrök száma manapság sem kielégítő, és azok a rendőrök, akik szolgálatot teljesítenek, általában nem ezeken a problémás helyeken tartózkodnak, hanem mondjuk, valamelyik bokor mögé elbújva, utasításban kiadva a gyorshajtókra vadásznak, ezzel növelve a központi, egyébként is tragikus állapotban lévő költségvetést.

Tehát azt gondolom, hogy ha valós képet szeretnének kapni Magyarországról és arról, hogy mondjuk, a vidéki emberek milyen helyzetben kell hogy éljenek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), akkor látogassanak sűrűbben vidékre, és ott ezt megtehetik. Köszönöm szépen a szót. (Taps a Mi Hazánk soraiban.)

Forrás: parlament.hu