FÖLDI JUDIT (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A 2025. év a mezőgazdaságban sajnos eddig a járványokról szólt. Január 27-én jelent meg a Nébih közleménye, miszerint Magyarországon először jelent meg a kiskérődzők pestise Zala megyében. Az már látszik, hogy a járvány miatt a húsvéti bárány kivitele a korábbiakhoz képest csak jóval alacsonyabb áron történhet meg, és emiatt bizony nagyon sok gazda kerül nehéz helyzetbe. Az egyik járványnak alig lett vége, és jött a következő: több mint 50 év után, március 7-én megjelent a kisbajcsi marhatelepen a rendkívül ragályos és veszélyes ragadós száj- és körömfájás. A fertőzött állatokat nem lehet kezelni, ha egy gazdaságban megjelenik a betegség, a teljes párosujjú állatállományt fel kell számolni. Ma már annyi tudható, hogy a törzs nem azonos a Németországban azonosított vírustörzzsel. A hatósági állatorvoslás területén hatalmas munkaerőhiány van, ami bizony veszélyezteti az állategészségügyi rendszer működését. A lassan elöregedő hatósági állatorvosi szakma utánpótlása nem biztosított, hiszen megbecsültségük rendkívül alacsony.
A járványok idején megdöbbentő Tállai András államtitkár március 3-án kelt levele, amelyben arról tájékoztatta a főispánokat, hogy 4 milliárd forint költségvetési forrás elvonása miatt a területi hatósági feladatok ellátására szolgáló „jogosult állatorvosi rendszer” tevékenység díjazását a Nébih nem tudja biztosítani. Ezek a jogosult hatósági állatorvosok szerződés alapján látnak el állategészségügyi hatósági feladatokat.
Kérdezem önt: miért veszélyezteti a kormány az emberek életét azzal, hogy forráselvonással lehetetlenné teszi akár egy járvány megelőzését? Hány járványnak kell még ahhoz kitörnie, hogy ténylegesen megbecsülje a kormány a hatósági állatorvosokat? Köszönöm a szót. (Taps a DK soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés