NOVÁK ELŐD (Mi Hazánk): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Orbán Viktor 2020-ban még azt mondta: „amit Szájer József képviselőtársunk tett, az a mi politikai közösségünk értékrendjébe nem fér bele”, de most mégis rehabilitálják őt, a Szabad Európa Intézet élére emelték, és rovatot kapott a Magyar Nemzetben ‑ újra megmondóember lett.

Persze bizonyos szempontból érthető, hogy önök nem mernek, úgymond, hátat fordítani neki, de a kormányzat le is térdelt a homoszexuális lobbi előtt. Például provokatív vonulásuk helyett a Mi Hazánk ellendemonstrációját tiltotta be a rendőrség az elmúlt sok évben, noha a lehetséges első másodpercben, ugyanabban a pillanatban nyújtotta be mindkét fél a bejelentését ugyanoda. A homoszexuálispropaganda-felvonulást támogató Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt mögé beálló Fidesz pálfordulására a gyülekezési törvény módosításával azután került sor, hogy néhány héttel korábban (Barkóczi Balázs a karzat felé mutatva: Kiskorúak!) közvélemény-kutató céggel, telefonon kérdezték az embereket: szívesebben szavazna‑e a Fideszre, ha betiltanák a Pride-ot? Tehát elvtelen szavazatszerző helyezkedésről van szó, nem kiszámítható gyermekvédelemről.

Az LMBTQP-lobbinak hadat üzenve, a pedofil bűncselekmények elkövetőinek kémiai kasztrálását kezdeményezte a kormánynál a Mi Hazánk Mozgalom. Egyelőre hiába, pedig a kémiai kasztrációra számos működő példa van az USA-tól kezdve Oroszországon át Dél-Koreáig. Mi a lengyel példát ültettük át a magyar jogrendszerbe, illetve még csak egy törvényjavaslatba, de tavaly az összes többi párt leszavazta. Ezért idén újra benyújtottam. Bíztam a kormánypártok pálfordulásában, de most, márciusban ismét leszavazták. Miért? Milyen lobbi nyomására?

Elképesztő módon már a 16 milliárd forintnyi közpénzből készített állami Hunyadi-filmben is öncélú leszbikus jelenet van, sőt, a legutóbbi részben már homoszexuális jelenet is, ráadásul csak 16-os karikával. Szájer Józsefnek és körének a befolyása miért ilyen erős már megint, államtitkár úr? (Szabadi István tapsol.)

Forrás: parlament.hu