DR. LATORCAI CSABA közigazgatási és területfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A képviselő urat szemmel láthatóan bosszantja az, hogy a kormány mindent megtesz a vidék megerősítéséért és versenyképességének növeléséért. De most sem tudok mást mondani, mint amit az írásbeli kérdésére adott válaszomban, hogy minden korábbinál több pénzzel támogatjuk a települések fejlődését, folytatjuk a városok infrastruktúrájának megújítását, a falvak és a helyi közösségek erősítését, az élhető vidéki Magyarország építését, a magyar mezőgazdaság erősítését.
Az idei évtől kezdődően a „Versenyképes járások” program keretein belül 65 milliárd forinttal támogatjuk a helyben élők által kért és kezdeményezett fejlesztések megvalósítását, az önkormányzatokat pedig nemhogy kevesebb pénzzel, a tavalyi 1050 milliárd forint helyett 1266 milliárd forinttal segítjük. Meg kívánom jegyezni azt is, hogy a „Versenyképes járások” programnak köszönhetően a járások nagyobb összeget kapnak fejlesztésekre, mint amennyi az iparűzésiadó-növekményükből egyébként keletkezne.
Tisztelt Ház! A „Versenyképes járások” programot abban a tudatban hirdettük meg, hogy a magyarországi településeknek még több lehetőségük és fejlesztési perspektívájuk nyíljon, ha összefognak és egymással együttműködnek. A program kidolgozása során 2500 önkormányzati szereplővel, alapvetően polgármesterekkel konzultáltunk, a miniszteri rendelet társadalmi egyeztetése keretében pedig 23 önkormányzati érdekképviselettől érkezett vélemény, javaslat.
Ahogy akkor a híradások is beszámoltak róla, Navracsics Tibor miniszter úr többek között egyeztetett a főpolgármesterrel és polgármesterek garmadájával, függetlenül attól, hogy azok ellenzékiek vagy éppen kormánypártiak. Ez is alátámasztja a pártpolitikától független gondolkodást. A program sikeresen elindult, megjelent a fejlesztési igényekre vonatkozó pályázati felhívás, és folyamatosan érkeznek be a pályázati javaslatok, április 9-éig pedig bárki élhet még ezzel a lehetőséggel.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A kormány azt szeretné, ha az önkormányzatok újult erővel koncentrálhatnának arra, hogy a települések érdemben fejlődjenek. Ezúton is megerősítem, hogy a helyi igények mielőbbi kielégítése érdekében kiemelten fontosnak tartjuk a gyors ütemben, még az idei vagy a jövő év elején megvalósuló fejlesztéseket. Mert az a jó fejlesztés, ami a régi igényeket pótolja, és ami azonnal megvalósul.
A program támogatási felhívása több hete nyilvános, annak eljárásrendje alapján jól látszik, hogy a program keretében megvalósuló fejlesztések egy sokszereplős folyamat eredményei. A benyújtott támogatási igények sikere nem a minisztérium vezetőinek döntésein, hanem a járások, helyben a települések, a települési polgármesterek együttműködésén múlik. Ezért hangsúlyozom is: nem pártpolitikai, hanem szakmai alapú döntések születnek.
Ezzel a felfogással szemben a baloldal egykori területfejlesztési minisztere, Lamperth Mónika teljes nyíltsággal beszélt a fejlesztési források elosztásával kapcsolatban arról, hogy pusztán pártpolitikai szempontok alapján fog olyan javaslatot terjeszteni az akkori kormány elé, amely ‑ idézem ‑ a kormánypárti politikusoknak és a szocialista politikusoknak erős lehetőséget és mandátumot ad a regionális fejlesztések terén.
Tisztelt Képviselő Úr! Lamperth Mónika az önök szövetségese volt a legutóbbi országgyűlési választáson. (Az elnök megkocogtatja a csengőt.) Az önök szövetségese az, aki pártpolitikai alapon osztogatna. Erre mondják azt, képviselő úr: lebuktak. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
(14.50)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés